JessieBond 2014-ben főiskolásként eldöntötte, hogy önálló és anyagilag független nő akar lenni. Egy barátja hívta fel a figyelmét erre a munkára amibe végül belevágott és azóta sem bánta meg, olyannyira hogy idén töltötte a nyolcadik évét a LiveJasminnél. Az oldal szabadságot és anyagi biztonságot adott neki, itt önmaga lehet anélkül, hogy ítélkeznének fölötte, azonban a legnagyobb luxus a szabadság ami megadatott neki ezáltal. Meglátása szerint a Memberek barátságra, kapcsolatokra és emberségre vágynak a szexuális tartalmon kívül.
Amikor a Soldier Aid programról hallott, nagyon örült, hogy a LiveJasmin olyanokra is gondol akiknek több lelkitámaszra van szükségük, hiszen sok mindenen mentek keresztül. Éreztetni kell velük hogy továbbra is számítanak, akkor is ha oly sokáig voltak távol. Jessie a tanfolyam alatt megtanulta hogyan kommunikáljon PTSD-ben szenvedőkkel és nem rejti véka alá, hogy Memberei beszélgetés közben a dolgok mélyére ásva újra megtalálhatják magukban a humort még ha el is feledkeztek róla időközben. A program résztvevőjeként fontos számára hogy az érintett Memberek tudják, hogy az életük továbbra is folytatódik, lássák az élet jó oldalát, megtanulják újra szeretni magukat, illetve a mentális egészségük is kulcsfontosságú. Úgy gondolja a LiveJasmin már önmagában egy élmény, olyan amelyet mindenkinek ki kellene próbálnia az életben.